Mint korábban írtam elkezdtem fotózni egy régi analóg fényképezőgéppel amiben egy régóta lejárt szavatosságú fekete-fehér film van. A filmre kb. 36 kép fér rá. A fotózást 2017. november hónap utolsó felében kezdtem el. A fotózás közben rengeteg élmény ért és sok dolgot tanultam már most, az első 20 kép elkészítése alatt. Az első és legfontosabb tapasztalat, hogy digitális géppel ennyi idő alatt sok száz fotót szoktam készíteni. Jelen esetben a 20. expónál járok... A digitális fotózás egyik alap hozzáállásával ellentétben (készítek 500 képet és majd lesz közte 10-20 jó kép) most az "1 expo 1 jó kép" szemlélet került toronymagasan előtérbe. Mielőtt exponálnék előtte alaposan meggondolom, hogy mit fotózzak. Utána megkomponálom a képet, kiválasztom a kellő távolságot, fényt mérek, s miután mindezzel megvagyok továbbtekerem a legutolsó exponált képkockát az objektív elől és újra leellenőrzök mindent és csak ezután "nyomom a gombot". Természetesen olyan témákat választok amiknél mindezekre elegendő időm van.

Mókás volt, hogy az első exponálás után automatikusan lepillantottam a Prakticám hátoldalára, hogy ellenőrizzem milyen képet készítettem. Önkéntelen mosolyt csalt az arcomra ez a "digitális pavlovi reflex". Az eddigi képek készítése során még párszor előfordult ugyan ez a mozdulat, de erről is le lehet szokni. Azáltal, hogy nem látom azonnal a készített képet a kíváncsiság egy magasabb szintjére léptem. A türelmes kíváncsiság. Ha majd elkészülnek a képek, ez a felhalmozott várakozással teli kíváncsiság még tovább fog hatványozódni a képek kézbevételekor. Gyerekkori emlékeim egyike, amikor édesapám hazahozta az Ofotértból a kész képeket, akkor milyen kíváncsisággal ültük körbe az asztalt és a képeket kézből kézbe adva mennyire örültünk a megörökített pillanatoknak. S miután mindenki végéig nézte külön-külön is a képeket, akkor következett az "érlelődés". Visszakerültek a képek a papírtasakba és betettük a fényképes fiókba a többi közé. Akkoriban még amolyan "úri huncutságnak" számított a fotóalbum a fekete-fehér képeknél. A színes fotók korszakában már elérhetőbbé és kezelhetőbbé váltak a fotóalbumok. Eltűntek a fotósarkok, a fekete kartonlap oldalakra Technokollal beragasztott képek igaz, hogy soha nem estek ki, de örökre ott is maradtak. Az akkori kor modern fotóalbuma már fehér öntapadós lapú és fóliával leragasztott volt. Ezeket az albumokat pedig szép lassan kiszorította a méretre szabott "bedugós" fotóalbum.

Az "érlelődés"-nek legtöbbször a fényképes fiók megtelése vetett véget. Jött a szortírozás, hogy melyik kép kerüljön bele az albumba. A kiválasztottak csoportosítva lettek leginkább időrend szerint. Az album a könyvespolcra a maradék fotók pedig visszakerültek a papírtasakba, majd a fiókba. Ez az állapot mindkét fotócsoport részére egy hibernálás volt. Mindkettő csoport évekig hevert a helyén. Az albumos képek sorsa egy kicsit szerencsésebb volt főleg a költözések során. A fiókos képek sorsa már nem volt ennyire biztos. Ha kellett a fiók más célra akkor a fényképek könnyen a szemétben, vagy a tűzben végezték. Jobb sorsúak felkerültek egy nagyobb dobozban a padlásra.

Egy kicsit eltávolodtam az eredeti témától... De talán nem baj. Minden fotósiskolába járó tanulóval elvégeztetném ezt a feladatsort az analóg géppel. Fotózza végig a tekercset és várja türelemmel a végeredményt. Utána biztos más szemmel fog tekinteni a digitális képalkotás mennyiségi csábítására. (egy darabig)...(amíg be nem szippantja újra a számolatlan exponálás örvénylő vákuuma)