Nagyon nagy szerencsének és az élet ajándékának tartom, hogy a hobbim a munkámmá vált. Leginkább egy nagyon lelkes fotósnak definiálom önmagam. A fotózás iránti lelkesedésem gyerekkorom óta töretlen. Munkám során kellő tisztelettel és alázattal szinte minden területét kipróbáltam a fotózásnak. Leginkább embereket szeretek fotózni minden formában. Kedvenc témáim a történelmi hagyományőrzők, a különböző rendezvény és eseményfotók, ill. a mindennapi élet apró pillanatait bemutató pillanatképek és riportfotók, mert amit nem fényképezünk le, az örökre eltűnik.
A méltán ismeretlen és elfeledett naív Land-Art művész (aki egyben a helyi íjász szakosztály vezetője is) a mai napon újra instalálta a 3 héttel ezelőtt elkészített "Íjászpálya 8.0" művét. A mű újrakészítésekor a művész törekedett az eredeti mű tökéletesen pontos újbóli létrehozására, melynek az "Íjászpálya 8.1" címet adta. A mű alcíme: "2 óra kínlódás".
Mint látható a műről készített fotón, hogy a művész a Bauhaus-i funkcionáris elemeket is figyelembe véve szigorúan a praktikumra törekedett. A kép bal szélén látható magas füveket csak addig vágta le ameddig szükséges volt így érzékeltetve, hogy az íjászpályán kívüli területen tovább él a táj a maga háborítatlan békességében. Jól megfigyelhető, hogy a művész pontos és precíz kivitelezésre törekedett, mert azokon a helyeken is dolgozott ahol a fű magassága miatt nem kellett volna, de így megalkothatta azokat a párhuzamos csíkokat amelyek minden műértő szívét boldogsággal tölti el.
Szakértő kritikusok az alkotásban több helyen kósza megmaradt fűszálakat is láthatnak melyek hibázásra adhatnának okot a művel kapcsolatban, de ezekkel a művésznek későbbi tervei vannak. A terve az, hogy az "íjászpálya 8.2" elkészítése során azokat is le fogja vágni.
A művészre a "naív" jelzőt azért lehet használni, mert naívan azt hiszi, hogy majd a szakosztály tagjai ezt a műremeket meglátva kijönnek a teremből a szabadba íjászkodni.
A mű elkészítése során a művész mellőzte a "Fibonacci" spirál alkalmazását, az aranymetszésről pedig még nem is hallott.
A mű elkészítésére a művésznek két zápor és zivatar közötti kevéske idő állt a rendelkezésére. Mindezeket és az időjárást figyelembe véve megjósolható, hogy kb. 2 hét múlva a művésznek el kell készítenie az 8.3-as művét is, mely ugyan ilyen fárasztó és monoton munka lesz de az íjászatért és a művészetért mindenre képes alkotó ezt jól tudja, mégis el fogja készíteni.
A képen a művész és az eszköze látható. A kép a kor legelterjedtebb fényképezőgépével, (telefonnal) készült. A művész a művének, munkaeszközének és önnön magának megörökítésére pedig a világon széles körben elterjedt fénykép készítési módot a "selfit" alkalmazta.
A mű META adatai: 1 lóerő, Makita fűnyíró, felhasznált üzemanyag: kb. 1 liter benzin, a fű magassága: kb. 4 cm., a mű 5 egymás melletti területi egységen készült és mindig az óramutató járásával megegyező irányban történt mű létrehozása.
Bibliográfia: A művész másik nagy műve a "Hétvégi telek 8.2". Kisebb művei: "Házunk tája 13.2"
Az újrakezdő analóg fotózásom újabb fordulópontjához érkezett. Közel 3 hónap alatt fotóztam el a 36 kockát. Igaz volt egy kis szándékos késleltetés is mert a Busójáráson is szerettem volna fotózni. Aki esetleg nem olvasta a korábbi "zsákbamacskás" bejegyzéseket annak röviden: 1) megvásároltam ifjúkorom Praktica filmes gépét használtan, aminek a fénymérőjének az eleme már nem működött 2) kb. 20 éve lejárt szavatosságú filmet fűztem a gépbe.
Miután a gépben elfogyott a film következett a negatív előhívása. Itt újabb zsákbamacskák következtek: 3) kb. 20 éve lejárt negatívhívó és fixír. Mindezek ellenére belevágtam az előhívásba a gyárilag meghatározott hívási és fixálási időkkel. A sok bizonytalansági tényező ellenére a negatív hívása sikerült. A 37 kockából 10 kép égett ki a fénymérő használata miatt, amiből 3-4 kép szobában készült. Viszont a többi kép jónak ígérkezik, bár az majd a nagyításnál fog eldőlni, hogy mennyire lettek "élesek" a képek. A nagyításra pedig napokon belül fog sor kerülni. A képek nagyítása után pedig minden képet fel fogok tenni ide a honlapra.
2018. január első hetében elindítottam egy fotósorozatot "A busók köztünk élnek" címmel. A fotókkal be szeretném mutatni a nem Mohácsiak számára, hogy amikor a farsangi időszakon kívül városunkban jár nem is sejti, hogy mennyi busóval, sokaclánnyal és jankelével is találkozik - csak épp nem is tud róla. A fotósorozat tematikája alapján minden jelentkezőről a munkahelyén készítek egy fotót a farsangi öltözetében. Reményeim szerint sok olyan fotó fog készülni ezen témakörben ami révén bemutásra kerül, hogy milyen sok és sokszínű a Busójárás a nem farsangi időszakban is.
Még mindig várom a jeletkezőket a fotósorozathoz. Lassan kiosztásra keülnek a busóbundák, előkerülnek a ládákból a sokaclány ruhák. Fontos, hogy a munkahely is engedje a fotó elkészítését. Több olyan busó is jelezte, hogy szívesen részt venne a fotózáson, csak sajnos pl. egészségügyi előírások miatt nem lehet bevinni semmilyen tárgyat a munkahelyére. Aki az inkognitóját szeretné megőrizni annak is lehetősége van a fotózásra.
Akik jelentkeztek a fotózásra cserébe készítek 2-3 portré képet, amivel szeretném megköszönni a közreműködését. Továbbá minden 10 jelentkező között kisorsolok egy vászonképet. A fotósorozat végén pedig minden jelentkező között kisorsolok további egy (nagyobb méretű) vászonképet. A fotósorozat (munkahelyi) képei nem kerülnek publikálásra, mert a terveim szerint kb. 40-50, vagy ennél több képet szeretnék elkészíteni. A portré képeket minden "alkalmi modellem" számára a fotózást követő 1-2 napon belül megküldöm.
Köszönöm mégegyszer mindenkinek, aki megkeresett és még fel fog keresni a fotósorozat kapcsán!
Pécsi Esküvő Kiállítás és Vásár: 2018. január 20-21. (Pécs Tudásközpont)
Ha szeretnéd látni, hogy milyen napjaink esküvője, vagy érintett vagy, akkor mindenképp nézz körül a kiállításon.
S ha ott jársz, akkor feltétlenül nézd meg Halasi Tünde fotográfus standját! (16)
Ha az esküvődre készülsz és még nincs fotósod, vagy csak kíváncsi vagy a fotóimra, akkor várlak szeretettel a Halasi Tünde Fotográfia standjánál a 16. (számomra az első) Pécsi Esküvő Kiállítás és Vásár -on a Tudásközpontban! Nagy izgalommal készülök, jönnek velem a fine art esküvői fotókönyvek három különböző méretben; a habkartonra kasírozott nagyméretű kedvenceim; megnézhetitek, hogy milyen is az az egyedi dvd-tok, és egész nap futni fognak az elmúlt évek slideshow-i. Lesz egy kis meglepetés is, illetve kedvezményekkel várlak titeket! Ha eddig gondolkodtál, itt az ideje, hogy lefoglalj a te Nagy Napodra is!
Mint korábban írtam elkezdtem fotózni egy régi analóg fényképezőgéppel amiben egy régóta lejárt szavatosságú fekete-fehér film van. A filmre kb. 36 kép fér rá. A fotózást 2017. november hónap utolsó felében kezdtem el. A fotózás közben rengeteg élmény ért és sok dolgot tanultam már most, az első 20 kép elkészítése alatt. Az első és legfontosabb tapasztalat, hogy digitális géppel ennyi idő alatt sok száz fotót szoktam készíteni. Jelen esetben a 20. expónál járok... A digitális fotózás egyik alap hozzáállásával ellentétben (készítek 500 képet és majd lesz közte 10-20 jó kép) most az "1 expo 1 jó kép" szemlélet került toronymagasan előtérbe. Mielőtt exponálnék előtte alaposan meggondolom, hogy mit fotózzak. Utána megkomponálom a képet, kiválasztom a kellő távolságot, fényt mérek, s miután mindezzel megvagyok továbbtekerem a legutolsó exponált képkockát az objektív elől és újra leellenőrzök mindent és csak ezután "nyomom a gombot". Természetesen olyan témákat választok amiknél mindezekre elegendő időm van.
Mókás volt, hogy az első exponálás után automatikusan lepillantottam a Prakticám hátoldalára, hogy ellenőrizzem milyen képet készítettem. Önkéntelen mosolyt csalt az arcomra ez a "digitális pavlovi reflex". Az eddigi képek készítése során még párszor előfordult ugyan ez a mozdulat, de erről is le lehet szokni. Azáltal, hogy nem látom azonnal a készített képet a kíváncsiság egy magasabb szintjére léptem. A türelmes kíváncsiság. Ha majd elkészülnek a képek, ez a felhalmozott várakozással teli kíváncsiság még tovább fog hatványozódni a képek kézbevételekor. Gyerekkori emlékeim egyike, amikor édesapám hazahozta az Ofotértból a kész képeket, akkor milyen kíváncsisággal ültük körbe az asztalt és a képeket kézből kézbe adva mennyire örültünk a megörökített pillanatoknak. S miután mindenki végéig nézte külön-külön is a képeket, akkor következett az "érlelődés". Visszakerültek a képek a papírtasakba és betettük a fényképes fiókba a többi közé. Akkoriban még amolyan "úri huncutságnak" számított a fotóalbum a fekete-fehér képeknél. A színes fotók korszakában már elérhetőbbé és kezelhetőbbé váltak a fotóalbumok. Eltűntek a fotósarkok, a fekete kartonlap oldalakra Technokollal beragasztott képek igaz, hogy soha nem estek ki, de örökre ott is maradtak. Az akkori kor modern fotóalbuma már fehér öntapadós lapú és fóliával leragasztott volt. Ezeket az albumokat pedig szép lassan kiszorította a méretre szabott "bedugós" fotóalbum.
Az "érlelődés"-nek legtöbbször a fényképes fiók megtelése vetett véget. Jött a szortírozás, hogy melyik kép kerüljön bele az albumba. A kiválasztottak csoportosítva lettek leginkább időrend szerint. Az album a könyvespolcra a maradék fotók pedig visszakerültek a papírtasakba, majd a fiókba. Ez az állapot mindkét fotócsoport részére egy hibernálás volt. Mindkettő csoport évekig hevert a helyén. Az albumos képek sorsa egy kicsit szerencsésebb volt főleg a költözések során. A fiókos képek sorsa már nem volt ennyire biztos. Ha kellett a fiók más célra akkor a fényképek könnyen a szemétben, vagy a tűzben végezték. Jobb sorsúak felkerültek egy nagyobb dobozban a padlásra.
Egy kicsit eltávolodtam az eredeti témától... De talán nem baj. Minden fotósiskolába járó tanulóval elvégeztetném ezt a feladatsort az analóg géppel. Fotózza végig a tekercset és várja türelemmel a végeredményt. Utána biztos más szemmel fog tekinteni a digitális képalkotás mennyiségi csábítására. (egy darabig)...(amíg be nem szippantja újra a számolatlan exponálás örvénylő vákuuma)
